“Sürgős!”

Az egész múlt hétvégén kezdődött! Már akkor is beszámoltam a sikeres bútorvásárlásról és arról, hogy az összerakásába kissé belerokkantam. Bár akkor nem tűnt olyan vészesnek a dolog, a hét végére – egészen pontosan tegnapra – eldurvult a helyzet. Még szerdán egész jól bírtam magam, bár a mozgásra egész érzékeny volt a derekam, tegnap azonban eljött a mélypont. Épp az új komódot próbáltam berendezni – elegem lett ugyanis abból, hogy lényegében egy hete nem nyúltam hozzá azzal a felkiálltással, hogy vigyázni kell a hátamra! Pedig mennyivel jobb lett volna, ha továbbra is tartom magam ehhez! A fiókok ugyanis pont olyan magasságban vannak, amitől az ember dereka jól be tud állni! Kb. két percembe telt, mire sikerült kiegyenesednem, és sajnos onnantól kezdve olyan fájdalmaim voltak, hogy mozdulni sem bírtam. Bár  szeretek néha túlzásokkal élni, ezt most szó szerint kell venni. Nem volt olyan helyzet, amikor ne fájt volna. Éjjel a fájdalomcsillapító csak hajnali háromig hatott, utána leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy hogyan tudok úgy feküdni, hogy ne nagyon fájjon és ne merevedjen be.

A történet azoban csak most kezdődik igazán! Már tegnap úgy véltem, hogy ez így magától nem fog elmúlni, és jó lenne egy orvosnak is megmutogatni. Így felkerekedtem (kb. 5 perc volt két méter megtétele) és elmentem a háziorvoshoz, aki adott beutalót a reumatológiára (kész nagymami-feeling). Ezzel elbattyogtam a rendelőbe, ahol a néni a betegfelvételnél közölte, hogy mivel nincs ráírva hogy “sürgős”, nem tud felvenni, kérjek időpontot. Hát jó, gondoltam magamban, ha jövő hét elején van szabad hely, csak kibírom! Oooh, én balga! Jövő hét? A következő szabad időpont: május 31-e!!!!!!! Először fel sem fogtam, csak a 31-ét, csak később esett le, hogy nem április, hanem május! Kértem, könyörögtem, de semmi. Mivel jóindulató volt (haha), azt tanácsolta, hogy menjek vissza a háziorvoshoz, és írassam rá a sürgőset (bár megfordult a fejemben, hogy mi van, ha én írom rá, de lehet, hogy a néni azért mégsem ilyen hülye)… Hát köszi! Ide-oda mászkáljak, miközben alig bírok járni!? Hazamentem. Dögöljenek meg.

De a hátam csak fájt tovább. 😦 Jött az éjjel és a reggel, de semmi változás. Bevettem egy jó erős fájdalomcsillapítót, és újra nekivágtam az útnak. A dokim 3-tól rendelt – én már ott voltam, kértem a sürgős feliratot (kész röhej, kézzel írja rá, plusz aláírja és pecsét…no comment), majd mentem vissza a rendelőbe. Először ide, majd oda küldtek… végül megérkeztem a 6. emeletre (azért ez is jópofa, hogy a reumatológiát a hatodikra teszik, de ez már csak részletkérdés) és vártam… vártam…. úgy 20 perc után kijött egy nővér. “Felpattantam és odaszaladtam” a beutalómmal, de a nővér kovácsilonát hívta. Lobogtatom a papírom, hogy csak oda akarom adni, sürgős! Rámordít a nő, hogy most kovácsilona, húzzak a fenébe, senkit nem érdekel, hogy sürgős. (…?????????????…) További fél óra ücsörgés után végül kijött, hogy na adjam oda azt a fránya beutalót. Innentől kezdve még több mint két (2!!!) órába telt, mire behívtak! Merthogy mint kiderült, és ezt képesek voltak meg is mondani, a sürgős nem azt jelenti, hogy engem sürgősen ellátnak, mert fáj, vérzik, meghal stb, hanem azt, hogy még aznap sorra kerülök! Így kb. kétezer embert kellett végigvárnom, akik mind időponttal rendelkeztek…

De végre bekerültem! Három óra ücsörgés után már nem csak a derekam fájt, hanem a fenekem és az egész hátam is. A doktornő, akinél szerintem a 88 éves nagymamám is fiatalabb, csak kicsit volt süket, a szódásüveg szemüvegén pedig egész jól átlátott. Miután elmondtam, hogy fáj a hátam, és a pontos helyet is meghatároztam, felháborodva közölte velem, hogy ismernem kéne a testem, mert hát a derekam ugye nem a hátam. Megvizsgált (már ha látta, hogy mit csinál) és kisütötte, hogy lumbágóm van (megint valami hülye betegség, én csak ilyeneket tudok begyűjteni). Ezek után három szuri – egy (több kisebb darabra elosztva) a hátamba, kettő a popsimba. A kissé arrogáns asszisztens adta be ez utóbbi kettőt, és újból megmutatta, mennyire kedves és együttérző tud lenni a betegekkel. Épp szúrkált, amikor a doktornő mondókájára reagáltam – és ahogy szoktam, valami viccet is belecsempésztem és kuncogtam rajta egyet. Erre a nővérke rámordít: ne röhögjön, ínjekcikó van a seggében!

Azóta is ezen röhögök! 😀

Advertisements

“Sürgős!”” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Keress egy jó természetgyógyászt, a magyar egészségügyet nagy ívben el kell kerülni, ha csak lehet.
    Amúgy tudok egy hókuszpókot, aki szívesen segít, ha van 1,5-2 szabad órád. Amúgy vele kávéztál szerdán. 😀 😀 😀

    • Hókuszpókkal kávéztam szerdán???? Pedig egész emberi alakja volt… 😀 😀 😀
      Hát ha úgyis megyünk soppingolni (de szép magyar szó!), miért ne tévedhetnék a törpök világába is? 🙂

  2. Emberi??? Pedig elég kis genya tud lenni néha.
    Pölö most sem szólt, pedig tudja, hogy fáj a hátad (derekad). 🙂 🙂

Kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s