Kulcs-kérdés

Azt kell, hogy mondjam, egy nyaralás, ami rosszul indul, csak rosszul végződhet. És természetesen a baj mindig ugyan ott üt be! Ez történt velünk is, amikor múlt héten csütörtökön elindultunk a Balatonra. Vagyis elindultunk volna…

Ugyanis az történt, hogy én, a zseniális… Na de ne rohanjunk ennyire előre! Az indulást 10 óra körülre lőttük be, úgy számoltuk, hogy akkor délre lazán lent vagyunk a birtokon. Ebből az lett, hogy a felhalmozott mosogatnivalók alól ki sem lásztódtam, így az indulásunk kb. egy órát csúszott – ami még mindig elfogadható, rálépünk a gázra, na meg úgysem délben ebédelünk! Már minden csomag az autóban volt, csak az utolsó köröket futottuk a lakásban, hogy biztos minden meglegyen: virágok meglocsolva, szemét kiűrítve stb. A nyaraló kulcsa a kezemben, lehet indulni! Kilépünk az ajtón, behúzom magam után, hogy bezárjam. Fölemelem a kezemben lévő kulcsot és próbálom bezárni, amikor rájövök, hogy ez nem az a kulcs. De akkor hol van AZ?

Hát a zárban. De belülről! WTF???? Szuper, ugyanis kívülről nincs kilincs, csak egy gomb, a kulcsot bedugni a továbbiakban pedig képtelenség. Az ajtó nem nyílik. Se szép szóra, se csúnyára! No de mit nekünk, hány olyan filmet láttunk már, ahol bankkártyával kinyitják az ajtót!? És mire nem jó egy Hervis klubkártya? Hát lehet, hogy sokmindenre, de ajtónyitásra – sajnos – nem. Próbáltuk így, próbáltuk úgy, semmi. Nem maradt hát más választásunk, kihívtunk egy lakatost. Addigra már a napsütéses meleg időből fogcsattogós hideg lett – ennyit az első balatoni pancsiról… De az ürge kijött. Fél perces munka, tízezer forint. De megkönnyebültünk – már amennyiben a tízezer nehéznek bizonyul. Indulás nyaralni! (Az ottani élményeket azonban nem ebben a bejegyzésben osztom meg veletek. Jól telt, így ide teljesen nem passzolna!)

Úgy terveztük (már megint a tervezés, lehet, hogy itt a hiba?), hogy pénteken kettőre itthon legyünk, mert ki akartuk festeni a fürdőszobát, és erre az időre volt hatható segítségünk is (apukám személyében). Időben elindultunk a Balcsiról. Székesfehérvárig jól is jöttünk, akkor sajnos figyelmetlenségből fél órát veszítettünk egy nemnézzükmegatáblátúgyistudjukhovamegyünk miatt. Nem is lett volna semmi gond, ha a 6-os úton nem kerülünk egy óriási dugóba. Végülis háromkor sikerült kiszállnunk az autóból a ház előtt. Felmegyek a lifttel az emeletre az első adag csomaggal. Ahogy ráncigálom ki a cuccokat a liftből, látom, hogy ott hever egy fél (!) kilincs fedőlap (nemtom mi az igazi neve). Arra gondoltam magamban, már megint ezek a szomszédok műveltek valamit. Kikotorászom a kulcsot, kinyitom a felső zárat, megyek a középsőhöz… az a földön fekvő valami egyértelműen a mi ajtónkon valóhoz tartozott egykor, ugyanis a fél fedőlap hiányzik… és a zár! (WTF???) Nézem, hátha be tudom dugni a kulcsot, amikor leesik: ide megpróbáltak betörni! Vagy bent is voltak???

Ebben a pillanatban megjelent a szomszéd néni (akit amúgy imádok), aki pont minket próbált mobilon hívni. Ő fél kettő körül elment vásárolni, akkor ránézett az ajtóra és minden rendben volt. Három előtt, mikor hazaért azonban már nem. Arra is felhívta a figylemem, hogy a szomszéd ajtaja tárva-nyitva. Oda (is) betörtek! Kis hezitálás és csendes pánik után rájöttem, hogy ki kell hívni a rendőrséget. 112. Egy kedves férfihang felveszi, elhadarja a nevét és igyekszik minden részletet megtudni. Biztosít róla, hogy máris küldi a rendőröket. Hogy mikor jönnek? Attól függ… nem tudja. Nekünk viszont már kiugrott a szemünk az éhségtől, mert utoljára reggel ettünk, így David lement pizzáért, hogy amíg jönnek a rendőrök, legalább együnk valamit. Végül szerencsénk volt, mert viszonylag hamar kiértek a rendőrök (olyan négy körül), de várakozás közben még sikerült egy remek közjátéknak köszönhetően jól felhúznom magam.

A következő történt. Nyílik a liftajtó, a postás (akit eddig ismeretlenül is utáltam) lépett ki belőle. Látom, hogy az ajtónk felé somfordál – szólok neki, hogy most oda nem lehet bemenni, de itt vagyok én, a tulaj, kinek hozott levelet. Kibogarássza David nevét. Mondom neki, hogy ő most éppen nincs itt (pizza), de én át tudom venni, vagy ha vár egy percet idehívom. Erre közli velem, hogy azt már nem, neki lejárt a munkaideje, ő nem vár semmire és senkire. De mindezt olyan modorban, hogy….!!!! És hogy ő mindent megtett, fel is jött ide (lifttel!) a negyedikre, ha nem volt itt, hát nem volt itt, neki lejárt a munkaideje (háromnegyed négykor???). Próbáltam szépen beszélni vele, de képtelenség volt. Mivel apu is ott volt velem és ez a hülye csúnyán beszélt velem, jól begurult, és amikor a pasi beszállt a liftbe, hogy nehogy dolgoznia kelljen, apu kinyitotta a liftajtót, hogy szóra bírja. Ebből persze anyázás lett, a postás végül lement a lépcsőn de úgy, hogy közben minket parasztozott le… Mindenesetre megszereztem a számát (mert ugye a nevüket nem merik vállalni), hétfőn megy a feljelentés. Pont! Merthogy nem járt le a munkaideje, az tuti. Ráadásul a kézbesítőcédulára, amit utóbb bedobott a postaládába azt írta, hogy a kézbesítést 18-20 óra között próbálta meg. Ugyan ezen a papíron olvasható, hogy a küldeményt én is átvehettem volna megfelelő dokumentum felmutatása esetén. Amúgy meg nem tűröm, hogy velem valaki így beszéljen, miközben csak neki tennék szívességet azzal, hogy nem kell mégegyszer fölöslegesen kihoznia a küldeményt. Huh, már megint berágtam!

No de kanyarodjunk vissza az eredeti történethez. A rendőrség kiérkezett, elviccelődve, komolytalankodva felvették a jegyzőkönyvet, a nyitott lakásba beült az egyik, a többi el – mondván lejárt a munkaidejük (ismerős duma). Annak aki ottmaradt, kellett volna megvárnia a helyszínelőket – addig ugyanis nem lehet bemenni a lakásba. Nekem is úgy kellett hívnom a lakatost, hogy előbb a helyszínelők lássák amit kell. Megint feltettem a kérdést: mikor jönnek? Ja, azt nem tudni, sok a dolguk, remélhetőleg 6 és 7 között valamikor itt lesznek. Remek! Itt vagyunk rengeteg csomaggal, zárba tört valamivel, azt sem tudjuk, hogy egyáltalán járt-e bent valaki a lakásban vagy nem, a lakatosnak sem tudtam mit mondani (ő legalább jó fej volt és flexibilis), és egyáltalán: hova menjünk, mit csináljuk? Hol várjunk? Végül kávéztunk egyet (ha nem volt elég magas a pulzusunk, ez tuti segített), majd meghúztuk magunkat a szomszéd néninél. Végül hét után felhívtak a rendőrségtől, hogy a helyszínelők megérkeztek, engedjük be őket a házba. Bár tudom, hogy a Helyszínelők sorozat nem azonos a valósággal, de ahogy David fogalmazott, ez a budapesti CSI olyan volt, mint a mikiegér (hogy pontosan mire gondolt ezzel nem tudom, de kb. ennyi értelme volt az egésznek). Két pocakos pasas egy-egy fém aktatáskával. Téblábolnak kicsit, hogy mi legyen, és amikor elmondom, hogy nem csak a mi betörési kísérletünk van, hanem egy rendes betörés, rendesen elcsodálkoznak. Az egyik elkezdi nézegetni és piszkálgatni a zárunkat – a másik megkérdi, mit csinál és miért. A válasz: csak nézem, hogy mi ez itt. Majd megkérdezik tőlünk, hogy kerestük-e már a zár hiányzó részét (hogy mi???). Nem, nem kerestük. Erre a pasi lemegy a lépcsőn, és anélkül, hogy lehajolni körbenéz. Van ott egy rakás virág, úgy tesz, mintha benézne mögéjük, de nem hajol le, hogy arrébtegye, vagy hasonlók. Visszamegy az ajtóhoz, a táskájából elővesz sima papírra nyomtatott számokat, amiket megpróbál mindenféle lukakba belehelyezni, mivel ragadós felület nincs rajta (mit csinálnak, ha egy sima falon van a nyom???). Pár fotó, lépnek is tovább a másik lakáshoz. Valamilyen indíttatásból még kérdeznek valamit, hogy az úgy volt-e (igen, az úgy), mire közlöm, hogy de ez az óriási lábnyom nem volt ám az ajtómon. Egyikük közli velem, hogy ők azzal nem tudnak mit csinálni, de a másik azért lefényképezi. Ujjlenyomatot nem veszek (minek???), de a letört fedőlapot elteszi bizonyíttéként. Röviddel ezután megérkezik a lakatos, beenged és megnyugodhatok: tényleg nem voltak bent a lakásban! Órási kő esik le a vállamról. Kicseréli a zárat (jó ronda, de állítólag biztonságos), megbeszélünk mindent és este 8-ra már be is jutottunk a lakásunkba! A fejem annyira fájt már, hogy gondolkodni is alig tudtam, de még meg kellett várnom a helyszínelők jegyzőkönyvét. Miután megkaptam, elolvastam, minden oldalt aláírtam, kértem egy másolatot. Ja, azt nem tud adni, hétfőn fáradjak be a rendőrségre, ott majd adnak másolatot (a biztosításhoz kell), neki nincs pecsétje. Bólintok, mint a jó magyar és majd hétfőn bemegyek.

De boldog vagyok, mert a két ősrégi soproni záram megmentett engem, mert bár egy héten belül kétszer hívtam lakatost és fizettem nagyon sokat, mégis mindenem megvan!

Reklámok

Kulcs-kérdés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ahogy ígértem, nem hagytam szó nélkül a Magyar Postánál az incidenst, mert bár változni a helyzet úgysem fog, engem ne nézzenek hülyének! 🙂
    Sok levelezgetés és adatok ide-oda küldözgetése után végül ezt a levelet kaptam a posta központi ügyfélszolgálatától:

    Tisztelt Bánsághy Nóra!

    Őszintén sajnálom, hogy kézbesítő szolgálatunk ellátása során kellemetlenséget okoztunk. Fontos feladatunknak tekintjük az ügyfél centrikus szolgáltató magatartás kialakítását, mely elengedhetetlen a kölcsönös, megértő kommunikáció alkalmazásában.

    Tájékoztatni szeretném, hogy ha a természetes személy címzett a kézbesítés időpontjában nem tartózkodik a címben megjelölt helyen és ott nem található meghatalmazottja sem, a postai küldemény – ha a címzett azt nem zárta ki – az ott tartózkodó címzett 14. életévét betöltött közeli hozzátartozója vagy élettársa részére kézbesíthető.

    A 2011. június 17-én történt kézbesítési kísérlet során a hivatalos irat átadása feltehetően félreértés miatt sajnos nem valósult meg.

    Társaságunk elsődleges célja ügyfeleink gyors, pontos udvarias kiszolgálása, ezért a jövőben arra törekszünk, hogy hasonló esetre ne kerüljön sor. Ennek érdekében felhívtam munkatársam figyelmét a körültekintő munkavégzésre és a szolgáltatói magatartás betartására.

    A történtekért szíves elnézést kérem.

    Postai szolgáltatásainkkal a jövőben is rendelkezésére állunk. Bízom benne, hogy tájékoztatásomat megértéssel fogadja, és Társaságunk iránti bizalma helyre áll.

    Tisztelettel:

    Tóth Katalin
    reklamációs csoportvezető
    Magyar Posta Zrt.
    Ügyfélszolgálati Központ

    (No comment!)

Kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s