Újítsuk fel a konyhát! – 2. rész

Ahogy az első, ezzel a címmel megjelent bejegyzésemben említettem, van mirő mesélni egy konyhafelújítás során! És íme, most itt egy újabb kis szösszenet – annak ellenére, hogy még mindig csak a tervezés fázisában vagyunk. Igen, ugyanis nem könnyű olyan céget találni, amijó minőségű és árban is nekünk megfelelő konyhát csinál! (Olvass tovább!)

Ha tetszik az egyik, akkor az biztos drága, vagy fordítva: olcsóbb, de nem épp olyan, amilyet elképzeltünk! Az én legnagyobb problémám pedig az, hogy nem láthatom a konyhát, amit mondjuk megrendelünk, élőben. Nem húzhatom ki azokat a fiókokat, nézhetek bele a szekrényekbe, nem tudom, hogy az a felület hogy fog kinézni a konyhánkban, nem sok-e vagy kevés, stb. És bár ott vannak a látványtervek, amiket vagy odaadnak, vagy csak megmutatnak, de valljuk be őszintén, elég nehéz ezt élőben elképzelni! Vagy csak nekem okoz problémát?

És akkor ott vannak az asztalosok, akik rossz esetben nem is készítenek látványtervet, csak a képzeletünkre bízzák, hogy hogy fog kinézni. Én meg hezitálok (jó szokásomhoz híven), hogy tényleg jobb-e az a cég, ami 300 ezerrel többért csinálja meg, mint az a pasi, aki ugyan nem rajzolta le nekünk 3D-ben, de sok szépet és jót ígért kevés pénzért… Na, mi legyen? Ugye nem könnyű? És a bútoron kívül még vannak konyhai gépek is. Amilyet mi szeretnénk az nincs az egyik helyen, vagy van, de méregdrága, esetleg megvehetjük máshol is, csak épp fizetni kell azért, hogy azt beépítsék.

Viszont jó hír, hogy a tervek már megvannak, már csak az az “apróság” van hátra, hogy kiválasszuk a megfelelő kivitelezőt. Hát nem könnyű!

Ha tetszett a bejegyzés lájkolj, kommentelj, oszd meg másokkal és persze gyere vissza máskor is!

Advertisements

Újítsuk fel a konyhát! – 2. rész” bejegyzéshez egy hozzászólás

Kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s