Ha havazik…

Végre és már megint havazik! Amikor a kinézek az ablakon, ez a kettősség van bennem, hiszen a télhez,  az igazi télhez elmaradhatatlan a sok hó, ami szikrázó fehérségével még a legkormosabb várost is varázslatossá teszi. Ráadásul ebben az évben igen későn jött meg a hó és a hideg, így ideje volt. Node már február közepe van, lassan március. Mi az, hogy ilyenkor még havazik? Most már igazán jöhetne a tavasz, elég a sötét, szürke télből, és a sok hóból, ami elzárja az embereket a külvilágtól és rengeteg balesetet okoz. Vagy nem?

Ti melyik oldalon álltok?

Én még hezitálok, bár alapvetően szeretem a havat. Ráadásul most már mondhatom, hogy majdnem minden évben február végén-március elején megyünk síelni, ami akárhogy is nézzük, sok hóval és hideggel jár egy olyan környezetben, ahol a tél nemcsak hogy illik, de hozzá is tartozik. Szóval nehéz a döntés! Ráadásul a hidegben és a sok hóban rengeteg olyan programot lehet szervezni, amit amúgy más körülmények között nem. A már említett síelés (és snowboardozás) mellett ott van a klasszikus szánkózás, amit szerintem felnőtt fejjel még élvezetesebb, mint gyerekként, vagy ennek egy továbbfejlesztett változata a bob. A korizás is ide tartozik, és szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem kifejezetten a műjégre gondolok (bár néha az is megteszi), hanem a befagyott természetes vizekre. Sok olyan tó van Magyarországon, ami hamar befagy (csak hogy a legegyszerűbbet említsem, a Velencei-tó) remek lehetőséget adva a korizóknak, hokizóknak és fakutyázóknak. És még egy dolog, ami most hirtelen eszembe jutott. Gyerekkoromban sokszor csináltuk ezt: egy műanyagzacskó a popsi alá, és már lehet is lecsúszni! Fantasztikus élmény, csak vigyázni kell, hogy ne kavicsos terepet válasszunk, már az fájdalmas…

Szóval hajrá, mindenkit bíztatok, aki megteheti, hogy menjen ki a szabadba, akár csak egy sétára. Aztán pirospozsgás arccal tessék ám visszatérni!

Kedvcsinálónak pedig a szokásos képek.

 

 

Advertisements

Kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s