A fotóművészet születése – kiállítás ajánló

Még egy kicsit több, mint egy hónapig, július 1-ig megnézhetitek a Szépművészeti Múzeumban a Fotóművészet születése című kiállítást. Bár a cím nem biztos, hogy sokat mond annak, aki nem jártas a fotóművészetben, mégis benne foglaltatik, hogy valaminek a születéséről, méghozzá egy művészeti ág születéséről van szó. Igen ritka az olyan alkalom, hogy egy művészeti ág megszületésének dokumentációját nézhetitek végig, így a tárlat már csak azért is érdekes – függetlenül attól, hogy értetek-e a fotózáshoz vagy sem.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a kiállítás kurátora, Baki Péter sokmindent elárult a képekről és azok történelmi hátteréről, amikor interjút készítettem vele. Az ilyen információk sokszor még élvezetesebbé teszik az amúgy sokszor hasonlóan ismétlődő falakat a múzeumban,ezért ajánlom mindenkinek, hogy bármilyen kiállításról is legyen szó, mindig érdemes tárlatvezetést kérni, de legalább az audioguide-ot magunkkal vinni. Ebben az esetben is jól jöhet, hogy a szakavatatlan szem is meglássa azokat a fordulópontokat, azokat a technikákat, amik hozzásegítették a fotózást ahhoz, hogy művészetté váljon és hogy ne úgy tekintsenek rá, mint dokumentációs eszközre.

Edward Steichen: Gloria Swanson, 1924

Ha többet szeretnétek olvasni A fotóművészet születése című kiállításról, olvassátok el A Szív magazin júniusi számában az erről szóló cikkemet (melynek során a kurátorral beszélgethettem), de akár a múzeum honlapján is találtok róla információt.

A képeket a Szépművészeti Múzeumtól kaptam.

Nyitó kép: André Kertész – Villa, 1928

Advertisements

Kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s