Nézz ki úgy, mint egy New York-i

Igazság márpedig van! Legalábbis abban a tekintetben, hogy én – az igazat megvallva, ugyebár – figyeltem az emberek (és bocsánat, de főként a nők) öltözködését a New Yorkban töltött idő alatt. Már csak azért is, mert magam is szerettem volna tájékozottabb lenni, és hát mi az egyik legjobb hely erre, ha nem maga New York?

Persze ne essünk túlzásokba, a mi kontinensünkön is vannak igencsak jó példák. Szintén igaz, hogy valamennyire – az én megfigyeléseim alapján – az európai és amerikai divat némiképp eltér. Ez részben betudható annak, hogy ők bizonyos szempontból konzervatívabbak (most egész Ámerikára gondolok, nem csak a nagy almára), és annak is, hogy más szempontok dominálnak náluk. Legyen ez akár az, hogy hogyan néznek ki (és most csak röviden térnék ki erre: általában a hölgyek laposabbak, illetve NY-on kívül ducibbak), vagy a földrajzi vagy helyi adottságok (például sokat kell sétálni/autóban ülni/metrózni stb a nagy távolságok miatt, de az időjárás is ide sorolható).

Én tehát fejben (később írásban is) összegyűjtöttem azokat az ötleteket, dolgokat, amiket kint láttam, hogy aztán megoszthassam veletek is. Igyekeztem az összképre fókuszálni, és megragadni azt a valamit, amitől úgy éreztem, az összhang tökéletes. Remélem, Ti is találtok benne olyat, amit szívesen kipróbálnátok, vagy amit már úgy is tesztek. Íme, a 10 pont.

1.  A legáltalánosabbal kezdem: költs magadra! Sokszor volt olyan benyomásom, hogy igen, ő kifejezetten jól néz ki, de ha a részleteken végigmentem, semmi különöset nem láttam, semmi olyat, ami eltérne attól, amit megszoktam itthon. Ilyenkor, ha jobban megnéztem az összeállítást, kiderült: ha igényesebb, drágább darabokat veszel, amik nem nyúlnak vagy kopnak ki egy mosás után, vagy aminek a sarka nem kopik le a következő sarokig, nemcsak, hogy gazdaságosabb (pedig ezt sokan elfelejtik), de esztétikusabb is, hiszen nem kell az apró hibákat folyton rejtegetni.

2. Hordj miniszoknyát! Ezt már itthon is látom, hogy egyre több fiatal lány (nagyon helyesen) rövidebb szoknyára váltott (nem olyan rég írtam is erről). Egy vastag harisnyával, hosszú, térdig érő csizmával igazán trendi és vonzó kinézetet varázsolhatsz magadnak. De itt is érdemes azért az ízlés határain belül mozogni, és tudni, mi illik az alakunkhoz. Mivel a tengeren túlon inkább konzervatívak az emberek, ott nagyon ügyelnek a jóízlésre (én legalábbis így tapasztaltam).

3. Szintén egy olyan divatkellék, amit itthon is szívesen hordunk, a cicanadrág (vagy ha jobban tetszik leggings). Hasonló alapelvek mellett érdemes hordani, mint a miniszoknyát.

4. Akár a miniszoknyához, akár a leggings mellé szuper kiegészítőnek találtam kint a balerina cipőt. Nagyon sokan mászkálnak még New Yorkban is lapos sarkú cipőkben, kényelmi okok miatt (erre később még visszatérek). Bár az  elit  “high end” környékén az extra magas sarok is divatos, ez ne tévesszen meg senkit, ők ugyanis csak lesétálnak a sarki kávézóba majd vissza, így maximum fél órát ha rajtuk van. És hogy milyen legyen a balerina? Midenképp olyat válassz, amin elöl van egy szép nagy csat. Menő és még elegáns is.

5. És ha már a cipőknél tartunk, hordj bátran sportcipőt vagy tornacipőt! Persze ne akkor, ha munkába, tárgyalásra mész, de ha hazafelé tartasz, és esetleg messzebb laksz, ezért sokat kell gyalogolni, bátran válts a kényelmesre! Rengeteg olyan esetet láttam, hogy a sarkon a csajok lekapták a csodás magas sarkúikat és belebújtak a kényelmes tornacipőbe (pasiknál is sokszor előfordult). Igaz, az amerikaiak amúgy is hajlamosak a kényelemre, ha utaznak, sokszor csak abban láthatjuk őket (még a legdivatosabban öltözöttek is képesek ilyen cipőt felvenni, brrr!)

6. Tűrd be! Bármilyen felsőt is veszel fel, jobban mutat, ha be van tűrve – legalábbis eme elv késztetheti a amerikai lányokat/nőket, hogy még a polóverüket is betűrik a nadrágban, szoknyába. És tény, hogy bizonyos ruhadarabok tényleg jobban mutatnak, ha nem a nadrágon kívül lógnak, ráadásul az övek is nagyobb szerephez jutnak.

7. És ha már, akkor tekerj magad köré annyi övet, amennyi csak jólesik. Igen, a sok vékony öv (akár különböző színűek is) marha jól mutata derékon, akár ruhát, akár farmert viselsz. A szélesebb övek is nagyon jól tudnak kinézni, bár általános megfigyelésem szerint most a vékonyka a trendi.

8. Kicsit kanyarodjunk át szépségápoláshoz. Ha nincs ellenedre, mielőtt az utcára kilépsz, rúzsozd ki a szádat! Legyen egy kicsit erősebb színű, mint az ajkad. Igazán feldobja az arcot és kvázi kiegészítőként funkcionál a ruhák mellett. Ne félj a rúzstól, és keresd meg a leginkább hozzád illőt. Nagyon sok lányt, fiatal nőt láttam, akik határozott színű rúzzsal festették ki a szájukat, de ezen kívül semmilyen különös smink nem volt rajtuk (egy kis szempillaspirál és maximum még egy kis szemceruza). Nagyon feldobta őket ez a kombináció!

 

9. Az egyik legérdekesebb megfigyelésem a körmekre vonatkozik. Senkin nem láttam műkörmöt! Félhosszú körmeiket semleges, púder színű vagy élénkebb (pl. lazac színű) árnyalatokkal festették ki. Még véletlenül sem láttam tűhegyes karmokat, csilivilire agyondekorálva. Szolíd, mégis mutatós, egyszerű manikűr volt a jellemző. Hozzáteszem, emellett azonban szép, ápolt kezeik és körmeik voltak (akár festés nélkül is). Ehhez persze az is hozzájárul, hogy minden sarkon van egy manikűrös. Csak beugrasz, fél óra múlva pedig már gyönyörű kezekkel mehetsz tovább. Szerintem ez igazán nagyszerű!

10. Utoljára hagytam a kedvencem: legyen egy jó táskád! Nem műbőr, nem kínai, hanem valami jobb márka (nem feltétlenül luxus márkára gondolok), ahol a bőrt úgy kezelik, ahogy kell, hogy a táska még 10 év múlva is az legyen. Lehet nagy, hogy akár a váltócipőd is beleférjen. Szerintem ez az a pont, ahol nem érdemes spórolni. Nem kell húsz táska egy nőnek (persze ha van rá keret, miért ne, de nem muszáj), ha van egy szép, akkor azzal mindenhol meg lehet jelenni (na jó, majdnem mindenhol). Nem utolsó sorban pedig öltöztet. (Félve teszem csak hozzá, hogy egy rongyos, foszladozó műbőr táska nemcsak ront az összképen, de sokmindent el is árul a viselőjéről…) És ha nem tudnád, hol kezdj keresgélni, elárulom, én beleszerelmesedtem Michael Kors táskáiba.

Reklámok

Kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s