Az égig érő karácsonyfa

karácsony9

– Emlékszel, amikor azt lestük az ablakokban, hogy kinél jött már meg a Jézuska? – kérdezzük időnként egymástól nővéremmel így Karácsony tájékán. Bizony, egykor még a csoda nemcsak hozzánk, hanem más lakásokba is befészkelte magát, mi pedig hol izgatottan, hol ámulva néztük ezeket az ablakokat, ahol a karácsonyfa fénye átszivárgott a függönyökön.Most már persze ez a varázs is más, de azért mindig igyekszünk fenntartani, megtartani azt. Mióta csak világ a világ (számunkra: a nővéremnek és nekem), azóta nem láttuk egyszer sem, hogyan áll talpra a (kötelezően mindig) plafonig érő fa, miként kerülnek alá az ajándékok és hogyan barnul a sütőben a bejgli. Szüleink gondosan figyeltek arra, hogy 24-én ne legyünk otthon. Szerencsések voltunk, hiszen ilyenkor mindig egy csodás napot töltöttünk nagyszüleimnél. Az ebéd mindig mákostészta volt (vagy ahogy Meme, a nagymamám mondta, tésztás mák), és –  nagyobb korunkban – a szaloncukrok felfűzése is a mi dolgunk volt  (beavatottként már mi is segédkeztünk nagyszüleink karácsonyfájának díszítésében).

karácsonyfa1

A nap fénypontja akkor jött el, amikor útra keltünk. Ilyenkor nagyszüleim lakásától egészen otthonig sétáltunk, ahol – remélhetőleg – már várt bennünket a Jézuska. Séta közben pedig lestük az ablakokat: vajon máshol járt már? Akkor, gyerekként, még úgy éltem meg, hogy egy hosszú-hosszú utat kellett megtennünk – most már persze tudom, hogy a kb. három

villamosmegállónyi séta nem lehetett több, mint fél óra, de ugye a gyerekek mindent máshogy érzékelnek. Nem tudom miért, de ezekről a sétákról sosem a hideg jut az eszembe, sokkal inkább a hó és a színes fények az ablakokban. Valószínűleg akkor sem volt fehér minden karácsony, de mint emlék, összeforrt ezzel a képpel.

A forgatókönyv aztán otthon is mindig ugyan úgy alakult. Miután megérkeztünk és beléptünk az előszobánkba, sejtelmes homály és finom illatok fogadtak. Apu ilyenkor titokzatosan rohangált egyik szobából a másikba, és anyu is el-el tűnt időnként, mi pedig letelepedtünk Nagyi szobájában (a másik nagymamám velünk élt és él mai napig is szüleimmel). Beszélgettünk, bár szerintem én és nővérem inkább mással voltunk elfoglalva. Mikor már mindenki (!) a szobában ült és nagyban folyt a treccsparti, egyszercsak megszólalt a csengő. Úgy pattantunk fel, és rohantunk a szobához, mintha egész évben ezt a pillanatot vártuk volna (ami egy kicsit igaz is). Kinyílt a nagy szobaajtó és a majdnem 4 méteres fa minden fényével beragyogta a szobát. Lassan halk karácsonyi zene szólalt meg, mi pedig megkukulva az áhitattól, csak álltunk és néztük, ahogy a csillagszórók szikrái aláhullnak és elvegyülnek az ajándékokkal. Mikor végre magunkhoz tértünk, már csak azt figyeltük, vajon ott van-e a fa alatt az áhított játék.

karácsony8Bár már nem vagyunk gyerekek, szeretjük ezeket az emlékeket és szívesen emlékszünk vissza gyerekkorunk karácsonyaira. Azóta is igyekszünk folytatni a családi hagyományokat, és bár nagyszüleim már nem lehetnek velünk, nővéremmel minden év december 24-én külön programot szervezünk, mákos gubát (nem tésztát) eszünk és együtt megyünk át szüleinkhez, ahol – még mindig – a plafonig érő fa alatt sokasodnak az ajándékok. Hogy meddig? Amíg át nem adják a stafétabotot…

Reklámok

Az égig érő karácsonyfa” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Lehet, hogy kicsit spétes vagyok, de hát mindig az a rohanás… Most végre elolvastam, és tetszik! Még sok hasonló Karácsonyt kívánok nektek, akkor is, ha a stafétabot már másnál van!

Kommentelj!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s