Nézz ki úgy, mint egy New York-i

Igazság márpedig van! Legalábbis abban a tekintetben, hogy én – az igazat megvallva, ugyebár – figyeltem az emberek (és bocsánat, de főként a nők) öltözködését a New Yorkban töltött idő alatt. Már csak azért is, mert magam is szerettem volna tájékozottabb lenni, és hát mi az egyik legjobb hely erre, ha nem maga New York?Érdemes továbbolvasni »

Fókuszban: a miniszoknya

Azt hiszem, nincs több mentségem arra, hogy miért ne írjak. Így – egy hónappal az eksüvőnk után – ismét belevetem magam egyik kedvenc elfoglaltságomba, az írásba! És nem is akármivel kezdek! Az elmúlt egy hónapban megfordultunk pár helyen az országban, amit azon túl, hogy nagyon élveztünk, hasznos dolgokkal is töltöttünk. Nem utolsó sorban pedig minden érzékemmel figyeltem a körülöttem lévőket, ugyanis az utolsó hat hónapban a szervezés annyira lekötött, hogy szinte észre sem vettem a világot. Így lettem figyelmes egy újra visszatérő divatelemre: a miniszoknyára.

Érdemes továbbolvasni »